Esély és Részvétel Közhasznú Egyesület Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Civil Közösségi Szolgáltató Központ

 
 
   

Hírlevél

 
 
 

Kérjük, erre a levélre ne válaszoljon! A kérdéseit, észrevételeit a civilkozpont@erke.hu címen várjuk!

 
 

 
 

Mit kérdezzünk a Törvényszéktől?

 
 
 

Ismét kerekasztal megbeszélést szervez a Miskolci Törvényszék Gazdasági Kollégiuma. Az évente ismétlődő eseményen a házigazda mellett a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség, a Miskolci Egyetem Jogi Kar, az Ügyvédi Kamara és az ERKE – Civil Központ vesz részt. A megbeszélés lehetőséget ad a civil szervezetek bírósági nyilvántartását érintő eljárások (bejegyzés, változásbejegyzés, megszűnés stb.) érintő eljárások kapcsán felmerülő kérdések, tapasztalatok megbeszélésére. A találkozón elhangzó előadások, beszélgetések hozzájárulnak ahhoz, hogy hatékonyabban tudjuk segíteni a civil szervezeteket az ügyeik intézése során.

Ezért, kérjük osszák (osszátok) meg velünk, hogy konkrétan mely kötelezettség teljesítése jelentett nehézséget. Kérjük írják (írjátok) meg, hogy milyen kérdések merültek fel korábban, melyekre szeretnének most választ kapni.

A leveleket erre a címre várjuk 2023. szeptember 27-ig.

tanacsadas@erke.hu

A tanácsadások során ezek a témakörök kerülnek elő leggyakrabban:

  • idegen szó vagy személy név a szervezet nevében, szervezet rövid neve, idegen neve
  • székhely, telephely, levelezési cím
  • a döntéshozatal módja (közgyűlés, megismételt közgyűlés, elektronikus jelenlét, ülés tartása nélküli döntéshozatal, akaratnyilatkozat, szabálytalanul összehívott közgyűlés stb.)  
  • a szervezet képviselete (együttes vagy önálló képviselet)
  • a jegyzőkönyvezés, jelenléti ív
  • illetékfizetés
  • tisztségviselői megbízatás létesítése, megszűnése
  • az elhunyt vagy más okból kieső alapító, tisztségviselő pótlása
  • egyszerűsített törlés lehetősége
  • a végelszámolási folyamat során benyújtandó dokumentumok
  • a végelszámolás lezárása
 
 
 

Képzés a közvetlen brüsszeli források eléréséről (előzetes igényfelmérés)

 
 
 

Október hónapban képzést kívánunk szervezni az EU közvetlen pályázati forrásainak eléréséről. Amennyiben a szervezet részt kíván venni a képzésen kérjük jelezze felénk az alábbi űrlap kitöltésével. A képzés magyar nyelvű és személyesen lehet rajta részt venni. A képzésen olyan szervezeteknek érdemes részt vennie, amelyek a többnyire angol (illetve német és francia) nyelven elérhető pályázati dokumentumok benyújtását valamilyen módon biztosítani tudják.  

Jelentkezés    

https://forms.gle/Gi57yYFwTcu1vyWs7

 
 
 
 

Elérhetőségeink:

Név: Esély és Részvétel Közhasznú Egyesület
Cím: 3530 Miskolc Széchenyi u 12. fsz.
Telefon: 46/611-559
E-mail: civilkozpont@erke.hu

 

 
 
 
 

Leiratkozás a hírlevélről: itt

Adatkezelési tájékoztató: itt