Esély és Részvétel Közhasznú Egyesület Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Civil Közösségi Szolgáltató Központ

 
 
   

Hírlevél

 
 
 

Kérjük, erre a levélre ne válaszoljon! A kérdéseit, észrevételeit a civilkozpont@erke.hu címen várjuk!

 
 

 
 
 

Tartalom:
Logó és szlogenpályázat (Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye civil értékeinek népszerűsítése)   
MEGHÍVÓ: „CIVIL INFO – NEA 2024.”
IX. Civil Véradás
Kapuzörgető Megyei Civil Nap
Még lehet pályázni a Falusi Civil Alap felhívásaira
Könnyítés a NEA és egyéb a BGA Zrt által kezelt pályázatok elszámolásában
TAMAUTO 2023 pályázat

 
 
 

Logó és szlogenpályázat

 
 
 

Az Esély és Részvétel Közhasznú Egyesület – Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Civil Közösségi Szolgáltató Központ logó és szlogen pályázatot hirdet.

Biztos találkoztál már valamilyen civil közösség, egyesület, alapítvány munkájával. Bár lehet, hogy épp akkor nem is figyeltél rá, hogy ki szervezte azt a rendezvényt, programot, amin jól érezted magad. Lehet, hogy akkor éppen nem is tudtad pontosan, hogy ki nyújtott segítséget, ki állt ki melletted. De az is lehet, hogy te éppen annak a 92 ezer tagnak az egyike vagy, akik a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében tevékenykedő egyesületeket alkotják. Lehet, hogy egy civil szervezetben találkozol a társaiddal, sportolsz, zenélsz, törődsz másokkal, véded a biztonságot, a klímát, környezetet, az állatokat stb. Esetleg a te segítséged is hozzájárul ahhoz, hogy a rászorulók, az iskolák, kórházak, szociális, kulturális és egyéb intézmények, kezdeményezések évente 2,7 milliárd Ft értékű támogatásban, adományban részesüljenek. 

Most keresünk egy logót és egy szlogent

Olyan terveket várunk, amelyek kifejezik, hogy a civil szerveződések (civil társaságok, egyesületek és alapítványok) jobbá teszik az életünket és a világunkat. A logót és a szlogent a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye civil közösségeit népszerűsítő, támogató események, kampányok során fogjuk felhasználni (pl. civil advent, a civilek napja, személyi jövedelemadó civil 1% felajánlás kampány stb.).

Kik pályázhatnak? 

A pályázhatnak egyének vagy csapatok is. Egy pályázó legfeljebb 3 tervet nyújthat be. Ha több pályázatot nyújt be mindegyikhez külön-külön kell kitölteni a pályázati adatlapot és a szükséges nyilatkozatot.   

A pályaművek benyújtásának határideje

A pályamunkákat 2023. 09. 20-án 24.00 óráig várjuk.

 

Mit lehet nyerni?

A közönség szavazatok alapján megállapított nyertes logó és szlogen alkotóját (alkotóit összesen) 150 000 Ft értékű tárgyjutalomban (vagy vásárlási utalványban) részesítjük. 

Mikor lesznek láthatók a pályamunkák? Hogyan lehet rájuk szavazni?

Beérkező pályamunkákat a „Kapuzörgető” Megyei Civil Nap keretében 2023. szeptember 23-án Miskolcon, Művészetek Háza Csengey-kertben mutatjuk be. Ezt követően az alkotások megtekinthetők lesznek az erke.hu, illetve https://www.borsodicivil.hu/ honlapról elérhető online felületen. A rendezvényen, valamint az online felületen keresztül lesz lehetőség a közönség szavazatok leadására. A közönségszavazás szeptember 23-án indul és október 24-én zárul.  

A díj átadására előre láthatóan 2023. november 8-án kerül sor.

További részletek elérhetők a pályázat honlapján:  https://www.borsodicivil.hu/ 

 
 
 

MEGHÍVÓ: „CIVIL INFO – NEA 2024.”

 
 

Az Esély és Részvétel Közhasznú Egyesület, mint a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Civil Közösségi Szolgáltató Központ címbirtokosa, tisztelettel meghívja Önt és a civil szervezet tisztségviselőit, tagjait, érdeklődőket a „CIVIL INFO – NEA 2024” című országos tájékoztató rendezvény miskolci előadására, amelyet a Miniszterelnökség Civil és Társadalmi Kapcsolatokért Felelős Helyettes Államtitkársága munkatársai tartanak.

A rendezvény időpontja: 2023. szeptember 13., szerda, 09:00–11:30 (regisztráció 08:30-tól)

A rendezvény helyszíne: Borsod – Abaúj - Zemplén Vármegyei Önkormányzat – Megyeháza Díszterem (3525 Miskolc Városház tér 1.)

A rendezvény programja:

Bánné Dr. Gál Boglárka közgyűlési elnök, Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Önkormányzat –

köszöntő;

Dr. Alakszai Zoltán főispán, Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kormányhivatal – köszöntő

Szalay-Bobrovniczky Vince helyettes államtitkár, Miniszterelnökség Civil és Társadalmi Kapcsolatokért Felelős Helyettes Államtitkárság – előadás a civil területet érintő aktualitásokról;

Dr. Kecskés Péter főosztályvezető, Miniszterelnökség Civil Kapcsolatok és Társadalmi Konzultáció Főosztálya – tájékoztató a Nemzeti Együttműködési Alap (NEA) 2023. évi összevont, egyszerűsített és normatív pályázatainak tapasztalatairól;

Dr. Kisida Tamás jogi referens, Miniszterelnökség Civil Kapcsolatok és Társadalmi Konzultáció Főosztálya – a Helyettes Államtitkárság civil területet érintő szakmai programjai, eseményei;

Lakatosné Kiss Edit pályázati referens, Miniszterelnökség Civil Kapcsolatok és Társadalmi Konzultáció Főosztálya – tájékoztató a NEA 2024. évi összevont és egyszerűsített pályázatai kiírásairól.

Kérjük, részvételi szándékát az alábbi űrlapon jelezze:

https://forms.gle/XAmDiQHsYvjrsLg69  

Szeretettel várjuk a rendezvényen!

Esély és Részvétel Közhasznú Egyesület

a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Civil Közösségi Szolgáltató Központ címbirtokosa

3530 Miskolc Melinda u. 24. II/3.

Civil Központ: 3530 Miskolc Széchenyi u. 12.

Weboldal: erke.hu Telefon: +36 46 611-559

 

 

IX. Civil Véradás

 
 
 

Ideje segíteni. Ideje életeket menteni. Ideje megtudni, hogy egészséges vagy. Ideje különlegesnek érezni magad. Itt az ideje. Gyere el vért adni!

A IX. Civil Véradás keretében a következő időpontokban és helyszíneken várunk:
  • Miskolc, Polgármesteri Hivatal Házasságkötő terem aulája (3525 Miskolc, Városház tér 8.)

Szeptember 04. (hétfő) 10.00-13.00 óra között

  • Miskolc, Szinvapark (3525 Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky utca 2-4)

Szeptember 04. (hétfő) 14.30-17.30 óra között

  • Kazincbarcika, Don Bosco Sportközpont (Szent Erzsébet sétány 2.)

Szeptember 05. (kedd) 14.30-17.30 óra között

  • SAJÓSZENTPÉTER Művelődési Központ (3770 Sajószentpéter, Sport u. 32/1.)

Szeptember 06. (szerda) 13:30-16:30 között

  • Szirmabesenyő, Művelődési Ház (3711 Szirmabesenyő, Kossuth u. 42.)

Szeptember 07. (csütörtök) 14:00-18:00 között

Ezúttal is azt kérjük, hogy az adataid felvétele során mondd be ezt a szót: CIVIL!

Az ERKE – Civil Központ minden résztvevő számára ajándékcsomagot biztosít. A véradáson történő részvételt iskolai közösségi szolgálatként is tudjuk igazolni.

 

 
 
 

Kapuzörgető Megyei Civil Nap

 
 
 

Miskolcon a MŰHA Csengei kertben  2023. 09. 23-án, szombaton rendezzük meg a Kapuzörgető – Megyei Civil Napot. A programra megye minden részéről várjuk a közösségeket, egyesületeket, alapítványokat. Ez egy remek alkalom lesz egymás megismerésére, az új és a bevált dolgok megismerésére és a kikapcsolódásra is. A program részeként gyermekműsort, koncerteket, pódiumbeszélgetéseket szervezünk divatos, a civileket is érintő témákban. 

Szerettel fogadunk mindenkit!

Kérjük, amennyiben a szervezeted szeretne megjelenni, vagy van javaslatod az esemény programjához, akkor jelezd felénk az alábbi űrlap kitöltésével. Köszönjük azoknak, akik korábbi levelünkre már válaszoltak és jelezték részvételi szándékukat!   

https://forms.gle/ySEM7ty8YYgCvRaDA

 
 
 

Még lehet pályázni a Falusi Civil Alap felhívásaira

 

 

Amint korábban hírt adtunk róla a Magyar Falu Program részeként megjelentek Falusi Civil Alap 2023. évi  pályázatai. Rövid ideig, 2023. augusztus 31. 14:00 óráig van lehetőség van a pályáztok benyújtására.

A felhívásokra az 5.000 fő alatti településeken működő egyesületek, alapítványok pályázhatnak. A rendelkezésre álló forrás összege 1 000 000 000 Ft 

Pályázati kategóriák

Civil szervezetek ingatlanberuházási, felújítási támogatása (FCA-KP–1–2023/1)

A pályázati kategórián igényelhető összeg: 7.000.000 Ft

Civil szervezetek gépjárműbeszerzési támogatása (FCA-KP–1–2023/2)

A pályázati kategórián igényelhető összeg: 7.000.000 Ft

Civil szervezetek eszközbeszerzési támogatása (FCA-KP–1–2023/3)

A pályázati kategórián igényelhető összeg: 2.000.000 Ft

Civil szervezetek programszervezési támogatása (FCA-KP–1–2023/4)

A pályázati kategórián igényelhető összeg: 2.000.000 Ft

Pályázat felhívás és útmutató a Bethlen Gábor Alapkezelő honlapján: itt

 
 

Könnyítés a NEA és egyéb a BGA Zrt által kezelt pályázatok elszámolásában

 
 
 

Augusztus 3-án lépett hatályba az „egyes államháztartási szabályoknak a Bethlen Gábor Alapkezelő Nonprofit Zártkörűen Működő Részvénytársaság által kezelt költségvetési támogatásokra vonatkozó, veszélyhelyzet ideje alatt történő eltérő alkalmazásáról” szóló 359/2023. (VII. 31.) Korm. rendelet. A rendelet a civil szervezeteket (is) érintően az alábbi változásokat vezette be.

  1. Minden a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt (illetve jogelődje az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő által 2018. december 31. napjáig nyújtott, 5 millió forint és ez alatti összeggel támogatott pályázatot lezártnak kell tekinteni.  
  2. A BGA Zrt. által pályázati úton 2019. január 1-2022. december 31. között nyújtott legfeljebb 5 millió Ft összegű támogatásokat egyszerűsített módon lehet elszámolni. Az érintett pályázók – ha a támogatási szerződés vagy támogatói okirat nem köt ki ennél hosszabb határidőt – legkésőbb 2024. december 31. napjáig élhetnek az egyszerűsített elszámolással.

Az egyszerűsített elszámolás esetén a pályázók a részletes szakmai beszámoló benyújtása helyett a nyilatkozatot tehetnek arról, hogy a támogatást a támogatási célra, jogszerűen és szerződés szerint használták fel. E nyilatkozat mellett az egyszerűsített elszámoláshoz a számviteli bizonylatokról készített összesítőt (számlaösszesítőt) is csatolni kell.

 

 
 
 

TAMAUTO 2023 pályázat

 
 
 

Slachta Margit Nemzeti Szociálpolitikai Intézet (NSZI) kiírásában megjelent „A támogató szolgáltatás keretében használandó új vagy használt gépjármű vásárlásának, a meglévő gépjárműpark bővítésének, cseréjének támogatása 2023” (TAMAUTO2023) című pályázat.

A pályázati program célja, hogy támogatást nyújtson új, illetve használt gépjármű vásárlására támogató szolgálatoknak, hogy ezzel a működési feltételeik javuljanak, és nappali ellátást vagy fogyatékos személyek támogatott lakhatását nyújtó szervezeteknek, hogy ezzel támogató szolgálatot hozzanak létre.

Pályázhatnak a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény 65/C. § szerinti, az állami finanszírozásba befogadott támogató szolgáltatást nyújtó szolgáltatók, valamint fogyatékos személyek nappali ellátását, vagy fogyatékos személyek támogatott lakhatását nyújtó fenntartók nyújthatnak be (utóbbiak számára feltétel, hogy nyertes pályázat esetén vállalják támogató szolgáltatói működési nyilvántartásba való bejegyzésüket).

Benyújtási határidő: 2023. szeptember 15.

Egy pályázó által igényelhető és elnyerhető támogatási összeg: 5 000 000 Ft – 10 000 000 Ft/ szolgálat

A rendelkezésre álló keretösszeg: 400 000 000 Ft.

További részletek az NSZI honlapján: itt

 
 
 
 

Elérhetőségeink:

Név: Esély és Részvétel Közhasznú Egyesület
Cím: 3530 Miskolc Széchenyi u 12. fsz.
Telefon: 46/611-559
E-mail: civilkozpont@erke.hu

 

 
 
 
 

Leiratkozás a hírlevélről: itt

Adatkezelési tájékoztató: itt