Kedves Civil Barátunk, Tisztelt Partnerünk!
Az Esély és Részvétel Közhasznú Egyesület – Civil Közösségi Szolgáltató Központ, az ERGO-Európai Regionális Szervezet, a Miskolci Egyetem és a Magyar a Magyarért Alapítvány 2023. december 7-én szervezi meg a III. Forrás és Innováció Civil Konferenciát. A konferencia célja, hogy segítsünk a civil szervezeteknek kiszámíthatóbbá tenni működésüket és a környezetük igényeinek megfelelően frissíteni a tevékenyégeiket.
A konferencia ideje: 2023. december 07. 10.00 – 16.00 óra között
A konferencia helyszíne: Benczúr Palota Kulturális Központ (Budapest, Benczúr u. 27.)
Témakörök:
- Stratégiai gondolkodás a civil szektor fejlődésében
- Együttműködések a helyi nemzeti értékeink gondozása és a közösségépítés területén
- Mesterséges Intelligencia és digitalizáció
- A gyermekjogi egyezmény és a gyermeki jogok érvényesítése
- Átlátható és felelős gazdálkodás
Ezúton szeretnénk meghívni Önt a rendezvényünkre és felkérni, hogy vegyen részt az előadásokon és a szekció ülések munkájában.
A konferencián Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyéből 40 fő jelentkezését tudjuk fogadni. Miskolcról különjáratú busszal utazunk Budapestre.
Ezért kérjük, hogy a részvételi szándékát legkésőbb 2023. november 20. hétfő 12.00 óráig jelezze az alábbi linken: https://forms.gle/PR83ELnaLg7rLaVy9
Részteletes program: itt