Az Esély és Részvétel Közhasznú Egyesület – Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Civil Közösségi Szolgáltató Központ, az ERGO-Európai Regionális Szervezet, a Miskolci Egyetem és a Magyar a Magyarért Alapítvány szervezi meg a III. Forrás és Innováció Civil Konferenciát. Ezúton hívjuk meg Önt a rendezvényünkre. Kérjük, hogy vegyen részt az előadásokon és a szekció ülések munkájában!
A konferencia ideje: 2023. december 07. 10.00 – 16.00 óra között
A konferencia helyszíne: Benczúr Palota Kulturális Központ (Budapest, Benczúr u. 27.)
A konferencia célja, hogy segítsünk kiszámíthatóbbá tenni a civil szervezetek működését és frissíteni, fejleszteni a szakmai és szakmapolitikai tevékenyégeiket. Szándékunk továbbá, hogy lehetőséget adjunk az ország különböző részeiből érkező civil közösségek találkozására
Azok számára, akik erre igényt tartanak Miskolcról különjáratú buszt indítunk Budapestre.
A busz indulásának helye: Miskolc. a Búzatér, Görögkatolikus templom parkoló
ideje: 2023. december 07. reggel 6.30 perc (az utazási időbe beterveztünk egy pihenőt)
A részvételi szándékát november 29-ig jelezze az alábbi linken:
https://forms.gle/4Rtn3YmWAjtbkVSn8
Tervezett program
10.00 - 10.10 Megnyitó – Prof. Dr. Horváth Zita rektor, Miskolci Egyetem
10.10 - 10.20 Köszöntők
Ékes Ilona, elnök, ERGO Európai Regionális Szervezet
Palik Zoltán, szakmai vezető, Esély és Részvétel Közhasznú Egyesüle
10.20-10.40 Stratégiai gondolkodás a civil szektor fejlődésében (a hazai civil szektor fejlődésének szakpolitikai és stratégiai csomópontjai)
Szalay-Bobrovniczky Vince civil és társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár, Miniszterelnökség
11.00-11.00 A helyi értékek gondozásának és a közösségek megerősítésnek szakmai támogatása (Az előadás tartalma változhat)
Novák Irén ügyvezető, Nemzeti Művelődési Intézet Nonprofit Kft.
11.00 – 11.20 A helyi értékekre alapozott gazdaságfejlesztés
Kovács István szakmai vezető, Vasvári Nagytérségi Népfőiskoláért Alapítvány
11.20- 11.40 Mesterséges Intelligencia – lehetőségek és felelősségek a nevelés, oktatási együttműködések építése területén
Szakos Enikő, intézeti koordinátor, Mathias Corvinus Collegium Tanuláskutató Intézet
11.40 – 12.00 Kávészünet
12.00 - 12.20 A Mesterséges Intelligencia alkalmazások szervezetek életében (A szervezetek működését, kapcsolatépítését segítő megoldások, alkalmazások)
Mezey Károly ügyvezető, Inven Kft (AIX.hu)
12.20- 12.40 Védelem, gondoskodás, részvétel – a gyermeki jogok érvényesítése
Dr. Benyusz Márta, elnök, Gyermekjogokért Egyesület
12.40 - 13.00 A civil szervezetek átlátható és felelős gazdálkodása
Klinga László, igazgató, Állami Számvevőszék Államháztartáson Szervezeteket Ellenőrző Igazgatóság
13.00 - 14.00 Ebéd
14.00 - 15.30 Szekció ülések:
- Stratégiai gondolkodás a civil szektor fejlődésében (vezeti: Kecskés Péter, főosztályvezető, Miniszterelnökség Civil és Társadalmi Kapcsolatok Főosztálya, Dr. habil Gellén Márton, szakértő, ERGO Európai Regionális Szervezet)
- Együttműködés a helyi, területi és nemzeti értékek gondozása és a közösségépítés területén (vezeti: Kovács István, szakmai vezető, Vasvári Nagytérségi Népfőiskoláért Alapítvány)
- Mesterséges Intelligencia és digitalizáció a gyakorlatban (vezeti: Mezey Károly, ügyvezető. Inven Kft.)
- A gyermeki jogok érvényesítése (vezeti: Koós Judit, ERGO Európai Regionális Szervezet)
- Átlátható és felelős gazdálkodás a civil szervezetek körében (vezeti: Klinga László, Szele Tamás, Állami Számvevőszék)
15.30 - 15.55 Szekció összefoglaló
15.55 – 16.00 Zárszó
A meghívó letölthető: innen